Mindent látó szem

Volt a világ végén egy gyönyörűséges palota a magas hósapkába bújt hegyek mögötti sík területen.A palotát  színes rózsabokrok kerítették körbe. El is nevezték Rózsapalotának.Csodájára jártak messze földről az ápolt, csodaszép rózsáknak,aminek illata is behálózta a palotát.

Itt élt csodálatos összhangban az ifjú Elemér király és felesége.Kapcsolatuk igazi,izzó szerelemre épült és gyümölcseként született az aranyszőke hajú kicsi lányuk ,akit Rózsának neveztek el,mert ő is olyan gyönyörű volt,mint egy bimbójából kipattanó rózsa,amint megcsillan rajta a napsugár.

A fiatal szülők büszkék voltak gyermekükre,de vegyült az érzésbe némi aggodalom is,mivel királyi utódként nem egyszerű az élet. Nagy súlyként fog hullani a pici Rózsa nyakára. Egyfolytában azon járt az esze királyunknak:”vajon bírni fogja-e a terhet?” Meghívta palotájába a birodalma leghíresebb jövendő mondóját és kifaggatta lánya jövőjéről.

A javasasszony szörnyen elsápadt,mikor megfogta kezét a csöppnyi babának.Lehunyta szemeit.Fogta,nézegette hosszasan és így szólt: -Kedveseim! Szomorú hírt kell közölnöm. Hamarosan gyermeketek gyönyörű nővé serdül,viszont megtámadja egy komoly betegség,ami ágynak kényszeríti és ha nem lesz,aki megtalálja számára a mindent látó szemet,akkor kis élete bimbózó virágában fog kihunyni.

A Szülők rettentően megijedtek e szomorú hírt hallva és elhatározták mindent megtesznek annak érdekében ne következzen be. Rózsát bezárták szobájába. Nem engedtek be hozzá senkit és semmit,ami bármiféle veszélyt jelenthetett számára. Szobája ablaka is csak köves udvarra nézett,ahol a katonák gyakorlatoztak. Ne kívánkozzon ki a külvilágba,ami a számára veszélyforrás lehet.

 Rózsa szépsége csak nőttön nőtt,ahogy szépen cseperedett,viszont kedvtelen,gyenge és étvágytalan lett. Egyre többször ájult el ,ami figyelmeztető jel volt Elemér király számára.Kihirdette országában,aki megtalálja a mindent látó szemet és eljuttatja a királylányhoz,az busás jutalomban részesül.

Köztudottan a mindent látó szem a legmagasabb hósapkás hegynek a legtetején található,ahol gonosz óriások vigyáznak rá.Keresztül gázolva a kísértet lakta szomorú fűz erdőn  lehet célhoz érni.Rengetegen próbálkoztak,de vissza nem tértek,vagy megszégyenülve,lógó orral eredmény nélkül érkeztek.

Volt a katonák között egy Sándor nevű fiatal közlegény,aki már régen beleszeretett a gyönyörű királylányba,akit szobája ablakából kipillantva leshetett meg. Úgy gondolta itt az esély szerelme kimutatására. Jelentkezett a próbatételre.

Bepakolt batyujába és nekivágott a hosszú útnak.A sík virágos mezőn még egészen gyorsan haladt és még élvezte is a madarak énekét,a színes virágok kavalkádját,ahogy a lenyugvó nap simogatta szirmaikat.

Amint beesteledett,éppen akkor ért el a kísértet lakta szomorú fűz erdőbe. A szél süvített,és apró sikoltó hangok verték fel az éj csendjét.Apró száraz ágak reccsentek a talpa alatt, riadt éji madarak röpdöstek körülötte. Félelem mardosta szívét,de erőt vett magán hiszen Rózsa csodaszép arca lebegett gondolataiban és ez erőt adott  a továbbjutásra.Kijutott a sötét erdőből és ekkor döbbent rá ,nincs is semmiféle kísértet csak az emberi félelem képzeli oda a veszélyt.

Eljutott a legmagasabb hósapkás hegyhez. Ott egy kicsit gondolkodóba esett,miként jut fel a tetejére,és még vissza is érjen időben. Elővette kis batyujából a disznósajtot és jóízűen kiette közepét. Magát a bőrét szépen megtisztogatta és levegőt fújt bele,ami csak a tüdőjéből kifért. Szép nagyra nőtt és lassan elkezdett emelkedni,amint egyre magasabbra jutott a napsugarak melengető hatására egyre gyorsabban repült fel a hegytetőre.

A hegycsúcsra érkezvén az óriások felfigyeltek különleges közlekedési eszközére és hasukat fogták a nevetéstől.Annyira hahotáztak,az egész környék attól zengett és ez lavinát indított be.A hatalmas hótömeg megindulásával  magával sodorta a mindent látó szemet  Sándor irányába .Ő nem volt rest még a levegőből elkapta és már indult is visszafelé. Kicsi lyukat szúrt a felfújt bőrbe és így lassan ereszkedett lefelé.

Nagyon sietett hazafelé,szinte szárnyalt a boldogságtól :” sikerült” A palotába érkezve rohant a királyhoz átadni ,aki örömében elsírta magát. Vitték is gyorsan Rózsa szobájába a mindent látó szemet. Az ágya mellé tették,de semmi változást nem láttak.Csalódottan hagyták magára beteg királylányt.

Amint a szoba kiürült és Rózsa kettesben maradt a szemmel,az különös fényt adott ki magából. Egy csodaszép piros színben játszó rózsát mutatott és a hozzá vezető utat. A lány kíváncsi lett. Követte a szem útleírását és saját kertjükben találta magát a szebbnél szebb rózsák között. máris picit erősebbnek ,jobb kedvűnek érezte magát.

Másnap megint elkezdett világítani a mindent látó szem.Megmutatta neki a palota istállóját. A szebbnél,szebb lovakat. Rózsa kíváncsian nézett utána a valóságnak és tényleg  okos ,szép lovak sorakoztak egymás mellett. Egy kis fehér kanca különösen barátságos volt a lányhoz,aki örömében ráült és lovagolt egy kört az udvaron.Arca sápadtsága már a múlté,étvágya is visszatért.

Harmadnap ismét világított a szem,de ezúttal  nem növényeket,állatokat mutatott. Először kivetítette szüleit,mennyire gondosan ápolták betegsége alatt,miként próbálták kímélni minden bajtól. Majd megmutatta neki Sándor küzdelmét,hogy megszerezze számára a mindent látó szemet és megmutatta azt is milyen jóságos és szép arcú legényke. Azonnal beleszeretett a katonába és a betegségnek se híre,se hamva nem volt.

Sándor megkapta a fele királyságot és Rózsa királylány szerelmét is. Hatalmas lakodalmat csaptak és innentől kezdve színes,mozgalmas életet éltek egészségben és boldogságban.

Sokszor pont azzal követjük el a legnagyobb hibát,ha szeretetből próbálunk megkímélni valakit ezzel megvonva őt a tapasztalat szerzéstől.